Valaha dédszüleink sétálhattak tán a szegedi liget platánjainak árnyékában. A tér ma is gyönyörű!

Gyönyörű platánok Szegeden!

Valaha dédszüleink sétálhattak tán a szegedi liget platánjainak árnyékában. A hétvégén kiöltözve, kart-karba öltve, zeneszót hallgatva ballagtak, majd beültek a cukrászdába. Grófok, nemesek itt a téren lopták az első csókot, de a cselédek is a platánfák alatt várták meg hódolóikat, míg a 21. századi fiatalok már mobiltelefonnal, laptoppal ülnek le a fák alatti padokra egy-egy találkozás, randevú alkalmával.*
Ám a régi időkben a város főterén, a Széchenyi téren nem úgy volt ám, hogy valaki csak úgy ukmukfukk leült egy padra, mert ahhoz, hogy ezt megtehesse, úgynevezett bérszékjegyet kellett váltania. A pénzt egy csősz szedte a megpihenni vágyóktól. Persze – jó magyar szokás szerint – mindig akadtak bliccelők, akik nem szerettek volna pénzt kiadni az ücsörgésért, ezért csak úgy fizetés nélkül letelepedtek a padokra. Amikor jött a csősz ez utóbbiak szépen felálltak, mintha mi sem történt volna, majd amikor a bácsi továbbhaladt, visszacsüccsentek. Nevet is kapott a csősz: ő lett a „himnusz bácsi”, kinek közeledtére, akárcsak a himnusz hallatán, felálltak az emberek.

Forrás: szepvilagunk.weebly.com